A FEOSZ figyelmezteti a CSOK után érdeklődőket! – NEM INGYEN PÉNZ!

Tízmillió forint támogatás lakásvásárlásra, kedvezményes hitel legfeljebb tízmillió forint erejéig. Számtalan fogyasztó felkapta a fejét az új lehetőségekre, amely a fiatal házaspároknak is nagyon vonzó lehet. A családok otthonteremtési kedvezménye azoknak kecsegtető, akik meg tudnak felelni a feltételeknek. Mert feltételből van bőven, és ha nem előzi meg kellő körültekintés a CSOK igénylését, akkor az könnyen visszájára sülhet el – olvasható a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) által kiadott közleményben.
A CSOK és az államilag támogatott hitel már számtalan hitelintézetnél elérhető, amelyek egyébként nagyon helyesen külön írásos tájékoztatóval segítik a fogyasztókat. Ugyanakkor a remélt összegek érdekében mindennek az automatikus beikszelése, aláírása és tudomásul vétele és az apróbetűs részek figyelmen kívül hagyása nagy felelőtlenség. A támogatási kérelem benyújtása körültekintést igényel, a hitelintézetek alkalmazottai részéről pedig felelős magatartást és kellőképp részletes, közérthető szóbeli tájékoztatást – áll a szervezet közleményében.

Ha a fogyasztó nincs tisztában a feltételekkel, akkor később könnyen kerülhet anyagilag súlyos helyzetbe, amennyiben előzetesen nem tájékozódott. A CSOK igényléséhez kapcsolódó nyomtatványok szinte mindegyikében pedig feketén-fehéren ott áll az, hogy az ügyfelek a kiadott, otthonteremtési kedvezményről szóló tájékoztatót és a bank kapcsolódó írásos tájékoztatását is átvették, annak tartalmát megismerték.
A kedvezményes hitelnél érdemes azzal tisztában lenni, hogy a megadott teljes hiteldíjmutató (THM) nem tükrözi a későbbi kamatkockázatokat és a hitelkonstrukció is eltér akkor, ha valaki a legnagyobb elérhető, azaz a tízmillió forintos összeget veszi fel. Ez utóbbinál a hitel futamidejéből az első huszonöt évben kaphat csak a fogyasztó kamattámogatást. Önmagában is pedig a hosszú évekre nyúló fizetési kötelezettség súlyos anyagi terheket okozhat nem várt eseménynél a fogyasztónak, aki ilyenkor csak kivételesen mentesülhet az azonnali és egyösszegű visszafizetés alól. Erre akkor kerülhet sor, ha igazolni tudja, hogy az rá mind a családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége felhívja a fogyasztók figyelmét a körültekintő eljárás fontosságára és arra, hogy megfelelően tájékozódjanak, mielőtt rögtön beleugranának a CSOK igénylésébe. Ugyanakkor nem nélkülözhető a felelős hitelintézeti magatartás sem és az, hogy a fogyasztó által írásban tudomásul vett feltételekről szóban is kellő információt adjanak, egyszerűen és közérthetően.

(portfolio.hu)