Lakásvásárláshoz kapcsolódó új illetékkedvezmény

cserét pótló vétel néven ismert jogintézmény alapján lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének a különbözete.

A 2014. december 31-ig hatályos szabályok értelmében, ha az eladás a vásárlás után, az attól számított egy éven belül valósult meg, akkor a megvásárolt lakás után a vagyonszerző köteles volt a részére kiszabott illeték megfizetésére, és csak a sikeres eladást követően lehetett kérelmezni a forgalmi értékek különbözetén felüli összegre jutó illeték visszatérítését.

  1. január 1-jétől a törvény – a régi szabályok fenntartása mellett – egy új megoldást is kínál a fenti helyzetre.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (6) bekezdése értelmében, ha a magánszemély legkésőbb a lakásvásárlás illeték-kiszabásra történő bejelentéséig nyilatkozik arról, hogy a lakásvásárlását követő egy éven belül a másik lakástulajdonát értékesíti, és kéri, hogy az állami adóhatóság a vagyonszerzés után járó illetéket a cserét pótló vétel szabályainak alkalmazásával állapítsa meg, akkor az állami adóhatóság a vásárolt lakás forgalmi értékét megállapítja, és döntés közlése nélkül felfüggeszti az illetékkiszabási eljárást.

Amennyiben a magánszemély igazolja, hogy a lakásvásárlást követő egy éven belül a másik lakástulajdonát eladta, az állami adóhatóság a felfüggesztett eljárást folytatja, és a vásárolt és az eladott lakás forgalmi értékének különbözete alapján állapítja meg a fizetendő illeték összegét.

Abban az esetben, ha a magánszemély nem igazolja a lakástulajdona egy éven belüli értékesítését, akkor a vásárolt lakás forgalmi értéke után illetéket, továbbá az illeték összege után, a magánszemély nyilatkozata benyújtásának napjától a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével számítottpótilletéket szab ki az állami adóhatóság.

Az illetékkedvezményről nyilatkozni és a halasztott illetékalap kedvezményt kérelmezni az illetékkiszabás célját szolgáló B400-as jelű nyomtatványon célszerű megtenni.

(NAV)